Buszos személyszállító – GKI

Autóbusszal végzett közlekedési szolgáltatás, továbbá személyszállítás végzéséhez előírt gépjárművezető tanfolyam és szakvizsga.

Azok a gépjárművezetők, akik 2008. szeptember 9-ét követően „D”, „D1″, „D1+E” és/vagy „D+E” kategóriájú vezetői engedélyt szereznek és annak megfelelő kategóriájú járművet kívánnak közúton vezetni, szakmai alapképesítés megszerzésére kötelezettek.

Akik a meglévőgépjármű-kategóriájuk vonatkozásában korábban már megszerzett belföldi és/vagy nemzetközi autóbuszvezető szolgáltatói képesítéssel rendelkeznek továbbra is végezhető az autóbusz-vezetői tevékenység, a kiadott igazolványuk érvényességének lejártáig, de legkésőbb 2013. szeptember 09-ig. Ezen határidő után a fent említettek ill. azok akik az alapképesítésüket 2008. szeptember 9. után szerzik meg, annak a dátumától számított öt éven belül továbbképzési képesítés megszerzésére kötelezettek.

Jelentkezés és tanfolyamra bocsátás feltétele:

  • Érvényes „D” kategóriás vagy „D1″ alkategóriás, illetve „D+E” vagy „D1+E” kombinált kategóriás vezetői engedély megléte.
  • Személyigazolvány
  • Lakcímkártya
  • 2 db igazolványkép (szabvány méret, fehér háttér, szemből fotózott)

Vizsgára bocsátás feltételei: tanfolyam elvégzése

Irányárak:

Alapképesítés díja: Jelenleg alapképzés nem indul

Továbbképzési képesítés díja (vizsgával): 115.000 Ft

Továbbképzési képesítés díja (vizsga nélkül): 120.000 Ft

Fizetés módja: készpénz, bankkártya vagy átutalás

A sikeresen vizsgázók a KAV Nonprofit Kft által kiállított „Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány”-t (GKI) kapnak.

Tan- és vizsga tárgyak:

Autóbuszvezetői alapképzés

Tantárgy típusa Tantárgy Min. óraszám Vizsgatárgy típusa Vizsgatárgy Vizsgatárgy fajtája
Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés 10 Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés Teszt
Előírások alkalmazása 10 Előírások alkalmazása Teszt
Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika 10 Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika Teszt
Esettanulmány Esettanulmány
Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban 10 Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban Gyakorlati vizsga
Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek 2 Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek Gyakorlati vizsga*
Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 2 Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen Gyakorlati vizsga

*Járművezetéssel nem járó gyakorlati vizsga

Autóbuszvezetői továbbképzés

Tantárgy típusa Tantárgy Min. Óraszám Vizsgatárgy típusa Vizsgatárgy Vizsgatárgy fajtája

Gyakorlat Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 5

Jelentkezni vizsga nélküli továbbképzésre már meglévő GKI kártyával lehet.

Kiegészítő autóbuszvezetői alapképzés egy éven belül szerzett érvényes tehergépkocsi vezetői képesítés birtokában

Tantárgy típusa Tantárgy Min. Óraszám Vizsgatárgy típusa Vizsgatárgy Vizsgatárgy fajtája
Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés 5 Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés
Előírások alkalmazása 2 Előírások alkalmazása
Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika 5 Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika
Autóbuszvezetői kiegészítő ismeretek Teszt
Esettanulmány Esettanulmány
Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban 10 Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban Gyakorlati vizsga
Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek 2 Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek Gyakorlati vizsga*
Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 2 Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen Gyakorlati vizsga

*Járművezetéssel nem járó gyakorlati vizsga

Tan- és vizsgadíj: Árakról érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: info@aticsaszarne.com

Kiegészítő autóbuszvezetői továbbképzés egy éven belül szerzett érvényes tehergépkocsi vezetői képesítés birtokában

Tantárgy típusa Tantárgy Min. óraszám Vizsgatárgy típusa Vizsgatárgy Vizsgatárgy fajtája
Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés 5 Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés
Előírások alkalmazása 2 Előírások alkalmazása
Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika 5 Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika
Autóbuszvezetői kiegészítő ismeretek Teszt
Gyakorlat Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 5

Tan- és vizsgadíj: Árakról érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: info@aticsaszarne.com

Továbbá lehetőség van az autóbuszvezetői és tehergépkocsi vezetői képzések összevont megszerzésére, illetve kiegészítő képzések megszerzésére

Autóbuszvezetői és tehergépkocsi vezetői alapképzés

Tantárgy típusa Tantárgy Min.
óraszám
Vizsgatárgy
típusa
Vizsgatárgy Vizsgatárgy
fajtája
Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés 15 Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés Teszt
Előírások alkalmazása 10 Előírások alkalmazása Teszt
Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika 15 Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika Teszt
Autóbuszvezetői kiegészítő ismeretek Teszt
Esettanulmány Esettanulmány
Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban 10 + 10 Gyakorlat Járművezetés a közúti forgalomban tehergépkocsival, valamint autóbusszal Gyakorlati viszga
Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek 2 + 2 Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek tehergépkocsi vezetők, valamint autóbuszvezetők részére Gyakorlati vizsga*
Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 2 Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen tehergépkocsi vezetők, valamint autóbuszvezetők részére Gyakorlati vizsga

* Járművezetéssel nem járó gyakorlati vizsga

Tan- és vizsgadíj: Árakról érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: info@aticsaszarne.com

Autóbuszvezetői és tehergépkocsi vezetői továbbképzés

Tantárgy típusa Tantárgy Min. óraszám Vizsgatárgy típusa Vizsgatárgy Vizsgatárgy fajtája
Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés 15 Elmélet A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés Teszt
Előírások alkalmazása 12 Előírások alkalmazása Teszt
Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika 15 Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika Teszt
Autóbuszvezetői kiegészítő ismeretek Teszt
Gyakorlat Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán vagy korszerű szimulátor berendezésen 5

Tantervi és vizsgakövetelményeket „Az autóbuszvezetői és a tehergépkocsi-vezetői alap- és továbbképzési képesítésre felkészítő szaktanfolyamok számára” című dokumentum tartalmazza.

Az aktuális mutatószámainkról itt tájékozódhat.

A következő tanfolyam és vizsga időpontjáról érdeklődjön telefonon vagy ügyfélfogadóinkban.

Felkészüléséhez és vizsgáihoz sok sikert kívánunk.

További kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal.

B/2020/000608